Jövőkép (stratégiai koncepció):
A fentiekben említett stratégiai cél (talent management) alapja, hogy a versenyzők felkészítése olyan közegben történjen, amely legjobban biztosítja az adott sportágban a leghatékonyabb fejlődést. Ehhez egyénre szabott edzésprogramok kidolgozására és végrehajtására van szükség.
Az egyesületnek behatároltak az alap lehetőségei, emiatt kis létszámmal tudja folytatni a munkát, bérelt pályákon, önálló központ nélkül.
A Trion SC olyan Sportszerető személyek bevonását tervezi, akik vállalni tudják azt a logisztikai kihívást, amelyet az egymástól viszonylag távol eső edzéshelyszínek közötti „ingázást” gyakran online edzést jelent
Az utánpótlás fiatalabb korosztályaira is figyelmet fordítunk majd: az öttusa sport bázisát szeretnénk szélesíteni azzal, hogy már az úszósportban jelenlévő, de ott nem az élmezőnybe tartozó gyerekeket „meghívjuk” , edzési és versenyzési lehetőséget biztosítva kéttusában (Biathle), lézer-lövészetben, háromtusa (Triathle) illetve a Négytusában azoknak, akik kedvet éreznek ehhez.
A sportág változása következtében módósulnak a tehetség jegyek a kiválasztásnál, Az akadálypálya belépése a lovaglás helyére új követelményeket támaszt a sportolók antropometriás adottságait illetően. Az úszó háttérből érkezőknek hosszabb időbe tellik alkalmazkodni a követelményekhez. Megnövekszik a tornatermi edzések súlya.
Cross Fit edzések, spartan, OCR versenyek válnak a felkészűlés részeivé.
Új sportág bontogatja a szárnyát a 100 méteres Akadálypálya-lézerfutás, ami a UIPM utánpólás programjának része