Breitner Hanna elsőéves junior, és az U19-es korosztályú Gáll András bronzérmet szerzett a Junior Európa-bajnokságon.

Úszással kezdték a tegnapi mix váltó versenyt, majd vívásban a 11 csapatból álló mezőnyben két tusra vívtak a versenyzők. Hanna +4-el zárta a vívást, Andrisnak ez a szám azonban kevésbé sikerült. A lovaglás némileg átrendezte a vívás utáni állást, a két szám után 50 ponttal vezető lengyelek visszaestek. Magyar versenyzőink azonban hibátlan pályát teljesítettek. Majd magabiztos lövészetüknek és futásuknak köszönhetően a dobogó harmadik fokáig jutottak. Hanna és Andris pedig életük egyik legnagyobb eredményét érték el a tegnapi napon.

Gratulálunk!! Hajrá Trion!!!

(Forrás: pentathlon.hu)

Úszásban mindketten jó teljesítményt értünk el. A vívásom gyengébbre sikeredett, fogalmazhatok úgy is, hogy ez a mezőny talán nekem még erős, de rendkívül tanulságos volt, és remélem, hogy ezt kamatoztatni tudom a jövőben. Lovaglásnál elvileg az egyik legjobb képességű lovat kaptam, mégsem volt annyira könnyű bánni vele, különösen a melegítőben, de mire fölmentem a pályára, egészen megtaláltuk az összhangot. A lövészet első sorozatában kettő, a másodikban három hibát vétettem, viszont időben mindkettő jó lett. A gyors tempómnak köszönhetően megengedhettem magamnak, hogy belehibázzak. Eléggé mély talajon futottunk az egésznapos eső miatt, ezért nem lehetett annyira repeszteni, de szerencsére minden versenyző ugyanazon a pályán futott :-). A finishben tudtam, hogy a francia fiú nagyon közeledik, nézegettem hátra, kicsit közelebb jött,mint számítottam rá, de belülről éreztem, hogy nem lehet nagy gond.

Nagyon büszke vagyok az eredményünkre, ezután a saját korosztályos versenyeimre koncentrálok és remélem, hogy ott is hasonló, vagy nagyobb eredményeket érek majd el. Jelenleg erre az éremre vagyok a legbüszkébb. Természetesen Hannának nagyon hálás vagyok, hiszen ő ugyanannyit tett hozzá ehhez a sikerhez, ha nem többet

Gáll Andris

Európa bajnok bronzérmes, Öttusázó